Vezetői tévedések és hiteles kapcsolatok Justin McCarty

Vezetői tévedések és hiteles kapcsolatok Justin McCarty

Mindig, amikor erkölcsi kudarcot tapasztalok egy keresztény vezető életében, mélységesen megrendülök és azt kérdezem magamtól, hogyan hagyhatták, hogy ez megtörténjen velük?”

Aztán rájöttem.

13 évig éltem és szolgáltam egy maroknyi emberrel egy helyi gyülekezetben. Egyik reggel azzal a ténnyel szembesültem, hogy 2 vezetőnk nem megfelelő kapcsolatba keveredett egymással. Szerettem ezeket az embereket, ezért megdöbbentem.

Az évek során ez a két ember felbecsülhetetlen szerepet játszott az életemben. Szerettek, szolgáltak, vezettek, meghallgatták a bűnvallásaimat, támogattak, amikor hibáztam és folyamatosan támogattak engem. Röviden, segítettek, hogy jobb ember legyek.

Azt gondoltam, hogy én is hasonló szerepet játszottam az életükben.

De az igazság az, hogy voltak rendezetlen területek e két ember életében és ez a családi egység és a szolgálatuk szétrombolásával fenyegetett. Tévedések fertőzték meg őket és legfőképp azt vallották, hogy „senki nem elég erős, hogy kezelni tudja mindazt, ami valójában zajlik az életben.”

A felismerést követő keserű rádöbbenéskor a cserbenhagyás érzése átadta a helyet a mélységes bánatnak, amit a barátaimmal történtek miatt éreztem. Ők fuldokoltak. De nem engedtek senkit annyira közel, hogy segíthessenek nekik.

És sajnos, ezzel nincsenek egyedül. A hazugságok, amikre hallgattak, ugyanazok voltak, amik sok vezetőt megtévesztenek.

1. Magam is megoldom.

Az igazság az, hogy a vakfoltjaid elvakítanak. Ha nem engeded senkinek, hogy segítsen olyannak látni magadat, amilyen valójában vagy – nem olyannak, amilyennek szeretnél látszani vagy amilyennek „kell”, hogy lássanak azok, akiknek a vezetője vagy – akkor a vakfoltjaid végül utolérnek. És ahelyett, hogy egy lassú, irgalmas folyamatban feltárnád ezeket egy számodra fontos személynek, ezek a vakfoltok valószínűleg fájdalmas és kínos konfrontációnak fognak kitenni.

2. Most nem alkalmas, hogy ezt megbeszéljük.

Az igazság az, hogy az ár idővel csak nőni fog. Ha valamiféle önpusztító vagy bűnös magatartásba kerültél, minél tovább halogatod az őszinteséget, annál nagyobb árat fogsz fizetni érte. A halogatás minden egyes napjával növeled azt az időt, amire az embereknek majd szükségük lesz, hogy újra bízni tudjanak benned. Ez különösen azokra vonatkozik, akiket a legjobban szeretsz. A halogatással semmi jót nem fogsz nyerni. Nem tudod irányítani a kimenetelt, de kevesebb kárt okozol most, mintha akármennyit is vársz.

3. Senki nem érti meg az életemet.

Az igazság az, hogy nem vagy kivétel. Amikor vezető vagy, sok olyan helyzettel fogsz találkozni, amikor azt hiszed, te kivétel vagy. Ne kerülj ebbe a csapdába.

4. Nagyon nehéz olyan valakit találni, akivel őszinte lehetek.

Az igazság az, hogy megéri tenni ezért. Ha vezető vagy, nem lesz könnyű megtalálni, megtartani és építeni egy mély, személyes kapcsolatot. A folytonos igény a figyelmedre és a korlátlan rendelkezésre állás soha nem lesz kényelmes. De a mostani kemény munka megvéd egy későbbi torokszorító, valamilyen formában elkerülhetetlen munkától.

Személyes megjegyzés lelkészeknek:

Végül szeretnék megosztani egy személyes megjegyzést a lelkészekkel. Tudom milyen, mikor egy szellemi vezető valaki másnak kitárulkozik. Ültem már a vezető lelkész székében és megértem, hogy néha az őszinteség ára túl nagynak tűnik.

Ha szólhatok hozzád, mint barát a baráthoz, azért könyörgöm, hogy ismerd fel, hogy Őt követed, aki mindig az Igazság oldalán áll. Ha átadod magad teljesen Neki és mersz bízni abban, amit az Igazság elsőbbségéről mond, akkor nem számít, mi fog történni, ott állsz Vele a szilárd talajon. Nem leszel egyedül és nem neked kell magadat megvédeni.

Irgalmat fogsz találni ott, ahol a legnagyobb szükséged van rá. Hiszem, hogy meg fogod látni, hogy egy igaz emberi kapcsolat igazi kapcsolatot hoz létre egy erős, téged szerető, mindenható Istennel. Egyszer már bíztál annyira Benne, hogy átadd a szíved Neki – miért tartanád vissza Tőle most?

 „Ha azt mondjuk, hogy közösségünk van vele, és a sötétségben járunk, akkor hazudunk, és nem cselekesszük az igazságot.Ha pedig a világosságban járunk, ahogyan ő maga a világosságban van, akkor közösségünk van egymással, és Jézusnak, az ő Fiának vére megtisztít minket minden bűntől.” (János első levele 1:6-7)

Justin McCarty a The Global Leadership Summit és a Willow Creek Association globális vezetője. Több száz lelkésszel, egyházi szolgálóval, menedzserrel dolgozik együtt azért, hogy a GLS hatása növekedjen a közösségekben. Korábban a Quest Community Church vezető lelkésze volt Lexington, Kentucky-ban.

Az eredeti cikk 2017. március 14-én íródott.